Mondjunk nemet is - miért, mikor és hogyan mondjunk nemet

2010.06.29. 16:03

Aktuális témánk nem kevésbé lényeges kérdés, mint a korábbiak. Arról van szó nevezetesen, hogyan is mondjunk nemet bizonyos helyzetekben. Egészen biztos vagyok benne, hogy többségetek ismeri azt a kellemetlen érzést, amikor feszít belül, hogy ezt most nem kéne, nagyon nem szeretném, ugyanakkor félek nemet mondani, mert megbántom az illetőt, vagy hátrányom származhat belőle, ha nemet mondok, vagy egész egyszerűen nem merem felvállalni a konfliktust.

Azzal a temérdek bölcsességgel, amit az évek során sikerült magamba szívnom :) meg kell, hogy mondjam Nektek, sokkal kevesebb nyüglődésben lett volna részem, ha már az elején nemet mondtam volna bizonyos dolgokra és akár a konfliktust is felvállaltam volna ezért. Utólag persze már könnyű bölcsnek lenni, de szerencsére így a saját bőrömön megtapasztaltam, hogy mivel jár, ha nem merek nemet mondani és ma már, ha nem is mindig (mert be kell valljam, hogy még ma sem tudok minden helyzetben „tökös csajként” viselkedni), de merek nemet mondani.

Mert hát mi történik akkor, amikor valamihez nincs kedvünk, nem vagyunk rá kellően felkészültek, nemhogy előnyünk, de inkább kárunk származik a dologból, vagy csak egyszerűen idő szűkében vagyunk, és ezért kéne nemet mondanunk valamire, de mégsem ezt tesszük? Az biztos, hogy jó a legritkább esetben sül ki a dologból.

Mit kell hát tennünk ilyen helyzetben? Nektek hogyan sikerül nemet mondanotok anélkül, hogy megbántanátok valakit, vagy, hogy soha többet ne gondolnátok rátok egy meghívással, munkával?

Újra várom a kommentjeiteket, a versenyzőkére különösen számítok!

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://nanasi.blog.hu/api/trackback/id/tr592118856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása