Azokra az emberekre mondják, hogy fotogén, akik jól mutatnak a fényképen. A fotogén jelző azonban még nem garantálja, hogy ez az alany élőben is szép, szabályos arcú, vonzó külsejű, tehát nem feltétlenül jár a kettő együtt. Nagyon sok szabálytalan, élőben kevésbé finom vonásokkal rendelkező arcot láttam és láttattam már fotogénnek.

A kamera másnak lát, máshogy lát, mást emel ki, de természetesen a mozgatórugója, a lelke a látásnak maga a fotós. Vannak olyan arcszerkezetű emberek, akiket élőben nem neveznénk szépnek, mégis hihetetlen előnyös képeket lehet készíteni róluk. Csak a kamerán, a megvilágításon, a kamera mögött rejtőző fotóson múlna a dolog?

A fotogenitás szerintem leginkább adottság és nem annyira tanulható. Én azt hívom fotogénnek, aki szinte minden képen jól néz ki, akár a fotós személyétől függetlenül is. Az, akiről egy profi fotós tud nagyon jó képeket lőni, az még nem feltétlen fotogén, de mindenképpen jól fotózható, vannak előnyös szögei és ugye jó a fotós. Igazán fotogén szerintem az, akinél mindegy, hogy ki és mivel kattintja le, előnyös képet kap, egy profi csapat (stylist, sminkes, fodrász, fotós) munkája nélkül is.

De miért lehet valakit fotogénnek látni/láttatni, aki élőben kevésbé vonzó?

Gondoljunk csak bele, mennyire más érzékelést tesz lehetővé az, ha valakit a két szemünkkel, vagy csak egy lencsén át nézünk. Két szemmel nézve olyan dolgokat is látunk, amit a lencsén keresztül nem, vagy máshogy. Két szemmel teljesen 3D-ben észlelünk, a 3 dimenziós valóság minden részletével együtt. A kamerán keresztül azonban a 3 dimenziós részletek egy része eltűnik, a végeredményhez pedig elég, ha már csak piciben módosulnak az arányok, egyes részletek és ezáltal az összkép.

És miért van, hogy néhányan azok közül, akiket amúgy élőben nagyon is vonzónak látunk, fotón már kevésbé „mutatnak”? Erre pedig csak az lehet a magyarázat, hogy élőben ott a rengeteg plusz, amivel „elvarázsolnak” minket, a szemünket. A kisugárzás, a stílus, az erő, az egyéniség, a báj, az önbizalom, amik megfoghatatlan, de nagyon is meghatározó tényezőként színesítik a megjelenésünket, a vonzerőnket nem tudnak minden esetben megjelenni a kamera számára is. Ott leginkább a száraz, máz nélküli valóság marad. Megmarad a tekintet, a mosoly, a fejtartás bája, hangulata, de az a fajta varázs, amit párkapcsolatban, illetve randevúk során a párok „kémia” néven keresnek egymásban/egymás között. Az a valami plusz kisugárzás a fotográfia letisztult formájában, síkban megszűnik, nem hat. Arra tudok néhány tippet adni, hogy jól mutassunk fényképen, mint tettem eddig is, de kifejezetten arra, hogy fotogének legyünk, nem, az szerintem tehát adottság. A tippek pedig: olyan színű ruhák viselése, amik jól harmonizálnak a bőrünk, hajunk színével; próbáljuk arcunk előnyösebb szögét, oldalát mutatni (senki sem szimmetrikus, mindenkinek van egy előnyösebb arca, profilja, szöge); ne szorítsuk le az állunkat a toka képződésének elkerülése végett; ne dermedjünk le ijedt szemekkel amikor lefotóznak; próbáljunk mosolyogni a szemünkkel; figyeljünk a testtartásunkra; ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ha tudjuk, hogy épp fotóznak.

Ne a fotogenitást akarjuk elérni, elégedjünk meg azzal, hogy már néhány trükknek a tudatában tud rólunk is előnyös kép készülni. Mindenkiről tud. Fotogénnek születni kell, de előnyös kép mindenkiről készülhet.