Önzés. Néha muszáj önzőnek lennünk...

2010.08.02. 17:13

Legújabb témánk az önzés. Biztosan gyakran halljátok az idősebb korosztálytól, hogy a mai fiatalok mennyire önzőek, mindig csak magukra gondolnak. A lányokról talán még gyakrabban halljuk ezt, talán mert az új generáció már sokkal kevésbé önfeláldozó, a saját életét háttérbe szorító és inkább a férfiakat támogató, mint amilyen akár csak néhány évtizeddel ezelőtt is jellemző volt a lányokra, nőkre. Egyre inkább válunk mi, nők is individualistává, törekvővé, olyanná, aki kezdeni akar valamit az életével. Ehhez viszont néha önzőnek kell lenni és a saját érdekeinket kell előtérbe helyezni. Vagy mégsem?

Life coachként nem szokásom ítéletet mondani az emberekről, nem is tehetem ezt meg. Magamat azonban értékelem, és arra jutottam, hogy sok olyan alkalom volt az életemben, amikor inkább az önös érdekeimet kellett volna előtérbe helyeznem, és önzőnek lennem. Egy konkrét példa az én életemből: 19 éves voltam, amikor az első igazán komoly kapcsolatom kezdődött, ami négy évig tartott. Az első nyáron alkalmam lett volna egy nagyobb társasággal Franciaországba utazni egy hétre, de a barátom nélkül. Ő fel volt háborodva, hogy én hogy képzelem, hogy nélküle elutazom mindenféle emberekkel. Hát, én úgy döntöttem, hogy itthon maradok vele, mert hát tényleg, micsoda dolog. Az ezt követő három nyár mindegyikéből az én kedvesem legalább 6-6 hetet külföldön töltött a barátaival, ahová én nem tudtam elkísérni, mert nem engedhettem meg magamnak. Sem pénzem, sem szabadidőm nem volt rá. Neki eszébe sem jutott, hogy akár egy nyáron is szolidaritást vállaljon velem, és ne hagyjon egyedül ilyen hosszú időre.

Ez már régen volt, és egyáltalán nem hordozok emiatt magamban rossz emlékeket vele kapcsolatban, mert egy nagyon értékes és szép kapcsolat volt, ami rengeteget adott nekem. Egy dolog viszont biztos. Azóta a saját erőmből sok országot láttam, bejártam Európa nagy részét és eljutottam más földrészekre is. De Franciaországban azóta sem voltam. Persze még bepótolhatom. De mi van akkor, ha például egy ösztöndíjról, vagy külföldi munkalehetőségről van szó, amiről esetleg azért mondunk le, hogy nehogy anya egyedül maradjon itthon magányosan, vagy a barátunk féltékeny legyen vagy mert az valaki más érdekét sérti? Mi van ilyenkor? Mi a helyes döntés?

 

2 komment
Facebook Twitter

Retusálás - a szükséges rossz?

2010.07.29. 15:45

Miért kell, miért jó, ha rásegítünk a képekre, mit érdemes retusálni, állítani a képek színén?

Azt szoktam mondani, hogy az a jól retusált kép, amelyiken nem is látszik, hogy retusálva van. Tudjuk, hogy bárkiből lehet bármit csinálni, de ha ez már nem ugyanaz az ember, mint a valóságban, akkor az már inkább csak egy illúzió. Természetesen ez az illúzió lehet egy projekt, illetve maga a fotózandó alany célja, de én hiszek a határok megtartásának fontosságában. Ügyelni kell, hogy az ember karaktere megmaradjon. Anélkül mi értelme? A retus szerintem általában szükséges, de csak bizonyos mértékig.

Mit érdemes retusálni? Pattanásokat, sebeket, narancsbőrt, bőrhibákat, tokát, a bugyi vagy harisnya vonalának, mintájának bőrön való megjelenését, esetleg a hajvonalat. Előnyös hatást ér el továbbá a szemgolyó világosítása, fehérítése, a bőrszín és a kép kontrasztjának állítása. A kicsit melegebb tónusú bőrszín például általában sokkal előnyösebb. A retusálással kapcsolatban pedig kiemelném a .raw formátumban való fotózás előnyét. Ez tulajdonképpen egy nyers digitális adat, sokkal módosíthatóbb, mint a .jpg vagy .tif formátumban fotózott kép. Szakmailag profibb, hozzáértőbb, dinamikusabb szín- és fénybeállítást tesz lehetővé. Itt - ellentétben a .jpg és .tif formátumba átalakított képekkel - még nincs adatvesztés. Ez tulajdonképpen még egy tömörítetlen kép, maximális felbontással, tehát állíthatóság, képszerkeszthetőség szempontjából illetve retusálásra sokkal alkalmasabb.

Retusálni olykor kell, sőt néha inkább muszáj, de csak mértékkel és bízzuk profikra!

3 komment
Facebook Twitter

Képek a fotózásról

2010.07.27. 17:45

Néhány új kép a fotózásról...

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

A fotózás

2010.07.26. 15:22

Sziasztok!

Elkezdődött a nyertesek fotózása, ami nagyon jó hangulatban telik, Ízelítőül mutatunk Nektek néhány képet. :)

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Sminkek a nyári bulikra

2010.07.23. 15:09

Sokféle sminket viselhetsz. A jelenlegi trend szinte mindent megenged. A party és a buli sminkek sziporkáznak és színesek, mint a nyári esték.

Sokan kérdezitek, mivel lehet „feldobni” egy egyszerű hétköznapi sminket estére. Nos, nem olyan bonyolult, mint amilyennek gondolnád! A legegyszerűbb, amikor csupán csillámot vagy mikrocsillámot teszel a napi sminked kiegészítéseként az arcra. A tartósságát az a gél adja amit alá felkenhetsz a bőrre és belenyomkodod a csillámot. Nem pereg le és nem leszel tetőtől-talpig csillámos.

Bármilyen kiegészítő díszítésnek megvan a maga helye az arcon és az sem mindegy milyen színű sminkhez milyen színű csillám, strassz, gyöngy vagy műszempilla társul.

A mikrocsillámnak megvan az az előnye, hogy ha lehullik az arcra , dekoltázsra varázslatos körítést ad az arcnak.

Nézzük csak konkrétan, hogy a már általam korábban említett napsütötte sminkből, hogyan is csinálhatnál estére fergeteges váltást.

Először is a szem alatti részre tegyél kicsi világosabb korrektort, így szépen deríted azt. A pirosítót frissítsd fel és a szádra tegyél piros, vagy számodra megfelelő, de erősebb árnyalatot, mint nappalra. A szemedet nem fontos erősre festeni, de izgalmassá teheted egy gyönyörű ám nem extravagáns műszempillával is. Mindkettő nagyon fontos, mert csak így lesz látható a smink az esti félhomályban. Ellenben egyáltalán nem lesz „túlfestett” az arcod.

Aki kedveli az erős szemsminket , annak inkább az egyszerű, de jól látható szemsminket ajánlom. Egy sötét árnyalattal az egész szemhéjat tömören fesd be és erre tegyél mikro csillámot. A csillámból tehetsz a belső szemzugba, vagy az alsó szempillasor közepéhez egy –egy pöttyöt (zselével). Bájos csillogást ad a szemnek és állandóan „villog” ahogy mozdítod a fejedet. A csillámot helyettesítheti egy-egy strasszkő (az öntapadós praktikus, de műszempilla ragasztóval minden dísz felrakható az arcra). A mikrocsillámot  a teljes szemhéjra tedd, és ne aggódj, ha kissé lepereg az arcodra. Így szép. Tegyél belőle a válladra, a dekoltázson valamint hason, lábon, karon is gyönyörűen csillog az éjszakai fényekben. A legegyszerűbb smink is viselhető bulikon és partyn, ha a megfelelő rafinériával királynőt csinálsz magadból. Kellemes sziporkázást és jó bulizást!

 

 

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

A jó külső, és amit kezdhetünk vele

2010.07.19. 17:16

Miben lehet hasznunkra az előnyös külsőnk és miben hátráltathat?

Most, hogy véget ért a verseny talán érdemes elgondolkodni azon, miben is lehet hasznunkra a szépség, a jó megjelenés és az a bizonyos kisugárzás, ami nélkül nem igazán érvényesül a valódi szépség. Abban valószínűleg a legtöbben egyetértünk, hogy az előnyös külső, a jó megjelenés inkább a hasznunkra, mint a hátrányunkra válik. Kétségtelen, hogy magazinok címlapján ezután is olyan embereket látunk majd, akiken jól esik pihentetni a szemünket, jó érzés, esetleg irigység fog el, amikor megpillantjuk őket. Vagyis a modell-szakmában, a média világában, ahol minden a látványról szól, biztosan nem származik hátrányunk a jó külsőből. De azért azt lássuk be, hogy nem lehet a szép nők mindegyikéből szupermodell, vagy híres médiaszemélyiség. Sok olyan szakma van, az élet különböző területeiről nem is beszélve, ahol a vonzó külső hasznunkra lehet, de akár hátráltathat is minket.
 
Nézzük például a párkapcsolat, szerelem, szex kérdését. Igaz vajon az, hogy minél szebbek vagyunk, annál nagyobb esélyünk van a boldogságra? Miben segít a vonzó külső, és miben hátráltathat? Vajon hamarabb megközelít egy férfi egy szép nőt, mint egy inkább átlagosnak mondhatót? Vagy mire a szép észbe kap, a kevésbé szép már kikaparta magának az ő gesztenyéjét? Egyszerűen csak azért, mert rákényszerült arra, hogy igazán előnyös külső tulajdonságok híján valami mással hívja fel magára a figyelmet?!
 
Mi a helyzet a szakmai előrejutással egy olyan területen, ahol alapvetően nem a szépség, hanem a teljesítmény hozza meg a sikert? Előny vagy hátrány ilyen esetben a vonzó külső? Vagy igazából, ha tehetségesek és valamiben nagyon jók vagyunk, a kutyát nem érdekli, hogy is nézünk ki?
 
A verseny nyertesei most lehetőséget kapnak egy portfólió fotózásra. Biztos lesznek köztük olyanok, akik számára ez nagy lehetőséget jelent, de talán lesznek olyanok is, akik számára ez csak egy érdekes játék volt, esetleg olyan megmérettetés, ami erősíti az önbizalmukat. Bármi is legyen, azt jó tudni, hogy a fényképeitekről valami olyan sugárzik, ami felkelti az emberek érdeklődését és ez olyan eszközt ad a kezetekbe, amelyiket érdemes lesz a jövőben ügyesen használni. Gratulálok a nyerteseknek!
Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Fotogénnek születni kell, vagy tanulható?

2010.07.16. 15:54

Azokra az emberekre mondják, hogy fotogén, akik jól mutatnak a fényképen. A fotogén jelző azonban még nem garantálja, hogy ez az alany élőben is szép, szabályos arcú, vonzó külsejű, tehát nem feltétlenül jár a kettő együtt. Nagyon sok szabálytalan, élőben kevésbé finom vonásokkal rendelkező arcot láttam és láttattam már fotogénnek.

A kamera másnak lát, máshogy lát, mást emel ki, de természetesen a mozgatórugója, a lelke a látásnak maga a fotós. Vannak olyan arcszerkezetű emberek, akiket élőben nem neveznénk szépnek, mégis hihetetlen előnyös képeket lehet készíteni róluk. Csak a kamerán, a megvilágításon, a kamera mögött rejtőző fotóson múlna a dolog?

A fotogenitás szerintem leginkább adottság és nem annyira tanulható. Én azt hívom fotogénnek, aki szinte minden képen jól néz ki, akár a fotós személyétől függetlenül is. Az, akiről egy profi fotós tud nagyon jó képeket lőni, az még nem feltétlen fotogén, de mindenképpen jól fotózható, vannak előnyös szögei és ugye jó a fotós. Igazán fotogén szerintem az, akinél mindegy, hogy ki és mivel kattintja le, előnyös képet kap, egy profi csapat (stylist, sminkes, fodrász, fotós) munkája nélkül is.

De miért lehet valakit fotogénnek látni/láttatni, aki élőben kevésbé vonzó?

Gondoljunk csak bele, mennyire más érzékelést tesz lehetővé az, ha valakit a két szemünkkel, vagy csak egy lencsén át nézünk. Két szemmel nézve olyan dolgokat is látunk, amit a lencsén keresztül nem, vagy máshogy. Két szemmel teljesen 3D-ben észlelünk, a 3 dimenziós valóság minden részletével együtt. A kamerán keresztül azonban a 3 dimenziós részletek egy része eltűnik, a végeredményhez pedig elég, ha már csak piciben módosulnak az arányok, egyes részletek és ezáltal az összkép.

És miért van, hogy néhányan azok közül, akiket amúgy élőben nagyon is vonzónak látunk, fotón már kevésbé „mutatnak”? Erre pedig csak az lehet a magyarázat, hogy élőben ott a rengeteg plusz, amivel „elvarázsolnak” minket, a szemünket. A kisugárzás, a stílus, az erő, az egyéniség, a báj, az önbizalom, amik megfoghatatlan, de nagyon is meghatározó tényezőként színesítik a megjelenésünket, a vonzerőnket nem tudnak minden esetben megjelenni a kamera számára is. Ott leginkább a száraz, máz nélküli valóság marad. Megmarad a tekintet, a mosoly, a fejtartás bája, hangulata, de az a fajta varázs, amit párkapcsolatban, illetve randevúk során a párok „kémia” néven keresnek egymásban/egymás között. Az a valami plusz kisugárzás a fotográfia letisztult formájában, síkban megszűnik, nem hat. Arra tudok néhány tippet adni, hogy jól mutassunk fényképen, mint tettem eddig is, de kifejezetten arra, hogy fotogének legyünk, nem, az szerintem tehát adottság. A tippek pedig: olyan színű ruhák viselése, amik jól harmonizálnak a bőrünk, hajunk színével; próbáljuk arcunk előnyösebb szögét, oldalát mutatni (senki sem szimmetrikus, mindenkinek van egy előnyösebb arca, profilja, szöge); ne szorítsuk le az állunkat a toka képződésének elkerülése végett; ne dermedjünk le ijedt szemekkel amikor lefotóznak; próbáljunk mosolyogni a szemünkkel; figyeljünk a testtartásunkra; ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ha tudjuk, hogy épp fotóznak.

Ne a fotogenitást akarjuk elérni, elégedjünk meg azzal, hogy már néhány trükknek a tudatában tud rólunk is előnyös kép készülni. Mindenkiről tud. Fotogénnek születni kell, de előnyös kép mindenkiről készülhet.

1 komment
Facebook Twitter

A zsűri döntött :)

2010.07.13. 18:09

Sziasztok!

Szakértői zsűrink – Nánási Pál, Dévényi Kathy, Lakatos Márk és Nagy Viktor - összeült, és a napi nyertesek közül kiválasztotta azt a 12 lányt, akik egy életre szóló portfólió fotózáson vehetnek részt július végén. A nyerteseket a Facebook és az MSN applikáció „Fődíj nyertesei” menüpontban találjátok meg! Hogy mindenki a legjobb formáját hozza a képeken, a szépségcsapat veszi „kezelésbe” a lányokat, akik tökéletes sminkben és frizurával, valamint divatos ruhákban pózolhatnak a kamera előtt, mint az igazi modellek. Nánási Pál neve pedig garancia arra, hogy az albumot sok év múlva is szívesen veszik majd elő a szerencsések. Gratulálunk mind a 12 lánynak!

4 komment
Facebook Twitter

A verseny véget ért

2010.07.07. 11:42

Sziasztok!

A „Nánási Pál a diszkrét szépségről” online verseny a tegnapi nappal lezárult. Köszönjük a lelkesedéseteket, jó kis csapat gyűlt össze a Facebook oldalon! A versenyre rengetegen jelentkeztetek, az MSN-en keresztül és a Facebookra összesen 3821 fotót töltöttetek fel a 4 hét alatt, és 21722-szer szavaztatok! A két felületről összesen 61 napi nyertes került ki, akik mindannyian egy-egy Discreet-Max Factor ajándékcsomagot kapnak. A napi nyertesekre ráadásul még további izgalmak várnak, hiszen a szakértői zsűri (Nánási Pál, Dévényi Kathy, Lakatos Márk és Nagy Viktor) hamarosan kiválasztja azt a 12 szerencsés lányt, akikről Nánási Pál személyre szóló portfóliót készít!

És ne feledjétek, érdemes még a következő napokban is a blogra látogatni, mert további érdekes divat- és szépségtippeket olvashattok!

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Sminkek nyárra és a szabadság idején

2010.07.02. 16:53

Sziasztok!

Lassan mindenki a nyári szabadságát tölti.  Többnyire barnára sült bőrrel térünk vissza a munkába. Szeretnék segíteni abban, hogy melyek a legegyszerűbb praktikák a nyári sminkelésben.

Először is hidratáld az arcbőröd, de természetesen a testedet se felejtsd el! A napbarnított szín tovább megmarad, ha nem engeded kiszáradni a bőrödet.

A nyári sminkedhez nagyon kevés szükséges. Minél egyszerűbb, annál jobban nézel ki.
Mivel szép barna vagy, nem szükséges „túlfestened „magad.
Recept:Végy egy lágy, hidratáló alapozót, illetve akinek zsíros a bőre, vagy verejtékezik az arca, az inkább stift alapozót próbáljon.Vidd fel vékony rétegben az arcodra és nedves sminkszivaccsal nyomkodd át a felületet. ( Ha nem szükségszerű, ne használj nyáron púdert!) Válassz egy narancs vagy egy rózsás krémes arcpírt, és ujjbeggyel simítsd az orcádra. Nagyon természetes hatást érhetsz el. Ebből a pírból a szemhéjadra is tehetsz, feltéve, ha nem túl „vörös” árnyalatú.

A szempillaspirált bátran használd, de lehet, hogy ilyenkor jobb a vízálló. A bátrabbak színes pillaspirállal is festhetik a pilláikat.
A szádra bármilyen szájfényt tehetsz, ami üde hatást kelt, lehet csillogó vagy magas fényű színtelen, illetve enyhén színezett. Minden esetben harmonizáljon a pirosító árnyalatával.

Esti alkalmakkor jól mutat a bőrön az arany fényű púder, melynek apró szemcséi szinte sziporkáznak az esti fényben. Természetes sminkedet merészebbé /bevállalóssá teheted akkor, ha erős, sötétbarna füstös szemeket csinálsz magadnak. Vigyázat!!! Nem feketét!
A nyári sminkek alapja tehát a vékony alap, a barnító, vagy a bronz púder. Szempillaspirál, és szájfények, vagy könnyed rúzsok.

Kellemes nyaralást és gyönyörű, ám természetes megjelenést kívánok mindenkinek. Bűvöljétek el a nyarat! :)

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

A verseny állása

2010.07.02. 16:41

Már csak pár nap van a verseny végéig, de még mindig van esélyetek rá, hogy nyerjetek egy Discreet-Max Factor ajándékcsomagot, vagy egy portfólió fotózást Nánási Pállal. A Facebookon a cspatunk már 3144 főt számlál! A Facebookon és az MSN-en eddig összesen 2913 fotót töltöttetek fel, és 16506 szavazatot adtatok le. Hajrá Lányok, töltsétek fel a képeteket, szavazzatok a legjobbakra!

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Kalap? Kalap!

2010.07.01. 14:50

Kedves Hölgyek és persze Urak!

A divattörténet változásának talán egyik legfrappánsabb példája  a kalapviselet és annak kikopása az európai divatból. Elég kb. 50 évet visszamenni időben és azt látjuk, hogy mindenki kalapot viselt, hölgyek és urak kivétel nélkül. Ki ne emlékezne Humphrey Bogart-ra vagy a szexi Belmondo-ra Godard filmjeiben. De ha magunk elé idézzük a kor díváit, akkor beláthatjuk, hogy igazi divathölgy nem lépett utcára kalap nélkül...változnak az idők, vannak helyek, ahol még ma is kötelező a kalap, gondoljanak csak az ascotti derby kalapshow-ira minden évben. És van, amikor visszatér egy-egy szezonra a fejfedők reneszánsza. Hát valahol itt tartunk most is.

Ha két szuper trendi anyagot szeretnénk kiemelni, akkor az feltétlen a szalma és a kötött lenne. A street trendek néhány éve kötelezővé tették az egyre nagyobb méretű kötött sapkákat először behúzva, aztán vagányan a tarkóra tolva, úgy Kukásan a Hófehérkéből. A James Dean által divatikonná emelt ötvenes évekbeli férfikalap pedig a kötelező 80-as évekbeli Jimmy Sommerville vagy Jason Donovan változat után, gyakorlatilag minden cég kollekciójában megtalálható. És nam csak fiúknak, hanem lányoknak is (kötött sapkában ugyanaz a helyzet) - igazi uniszex viselet lett belőle. És mint Gombóc Artúr a Pompom-ban, lukas, színes, nyers, fonott, díszített, egyszerű, szalaggal szegélyezet, raffia,  vászonból levarrt vagy mintás, tehát minden lehetséges változatban megtalálható és persze hordható. Azoknak, akik a nőies formákat preferálják és Sophia Loren malomkerekeit nézik elbűvölten szintén tarogat az idei nyár gyönyörű darabokat!
 
És két biztos befutó még: tengerész kalap a dögös csajoknak és Stephen Jones kalap guru ajánlásával, az átlátszó réteg divatját követve, pikánsan merész, átlátszó Organza cilinder. Tessék válogatni!

 

1 komment
Facebook Twitter

Süti a hajad :)

2010.06.30. 14:18

Lépten-nyomon összefutok olyan lányokkal, akiknek göndör a hajuk és megőrülnek tőle, megvesznek azért, hogy egyenes legyen és olyanokkal is, akiknek egyenes a hajuk és imádnák, ha hullámos loknik omlanának a vállaikra. Ki is fordítottam a mondást: a szomszéd haja mindig csinibb. :) Ha benneteket ez tesz boldoggá, ám legyen! És nagy igazság, hogy a változatosság gyönyörködtet. Miért is kellene minden nap szögegyenes hajjal rohangálnotok, ha egy különleges alkalomra be is göndöríthetitek?

A régi gázlángos, spirituszmelegítős vasakat már szerencsére leváltották a különböző elektromos hajsütővasak, melyek hőmérséklete szabályozható, így a hajszálak vastagságától és makacsságától függően választhatjátok ki a megfelelő hőfokot. Ráadásul a hajvasalók esetében különböző keramikus fejek közül választhattok, melyek segítenek megvédeni a hajatok nedvességtartalmát a hajegyenesítővel  szemben. Hajszáírításhoz, hajegyenesítéshez vagy göndörítéshez is használhattok hőálló folyadékot, amik megvédik a hajatokat a formázás káros hatásaitól. Göndörítésnél tűzzétek fel a hajatokat és először a legalsó tincset tekerjétek a vasra, majd ha végeztetek, tekerjétek fel a besütött tincset és egy csattal tűzzétek le, így tartósabbá tehetitek a göndörséget. Majd tincsről tincsre haladjatok a fejtető felé és ha kész vagytok, fújjatok rá egy pici lakkot és hagyjátok a felcsavart tincseket pihenni, amíg elkészítitek a sminketeket. Utána szedjétek ki a csatokat, hajtsátok előre a fejeteket, rázzátok össze a hajatokat és kész is az új göndör frizurátok! Göndörítő sampont és hajhabot találtok a boltok polcain, amik segítenek elérni a tökéletes végeredményt.

Ha a hajsimítást, hajkiegyenesítést választjátok, akkor a feltűzött hajatokkal ugyanúgy haladjatok a legalsó tincsektől felfelé a fejtetőig és simítsátok végig a tincseket. Inkább kis tincseteket válasszatok le, mert így könnyebben tudtok dolgozni és az eredmény is jobb lesz. Nyáron sajnos a göndör és egyenes haj is sokkal gyorsabban visszanyeri eredeti formáját az izzadás és a pára miatt, ezért különösen fontos a fixálás. Ha egyenes a hajatok, pici olajat használjatok a végére. Az olajok hatására ugyanis hosszabb ideig marad egyenes az amúgy hullámos haj. Ha göndör a hajad, akkor is rásüthettek a tincseitekre, hogy szép és egészséges hatású legyen, mintha a tenger mellől érkeztetek volna. A hajsütő és hajsimító vastól ugyanis szép fényes lesz a haj. Viszont, ha sokat használjátok, néha nem árt egy kis pakolás éjszakára, hogy a hajszerkezet visszanyerje eredeti formáját a sok igénybevétel után.

Szóval? Egyenes, vagy göndör? Mindkettő húsz perc alatt megoldható!

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Hogyan készíts portréfotót?

2010.06.29. 17:50

Hála a ma már árban is mindenki számára elérhető digitális fényképezőgépeknek és az egyre jobb minőségben fotózó telefonoknak, mindenki számára adott a lehetőség, hogy korlátlan mennyiségben készítsen fotókat. Szakmai tudás, de akár érzék nélkül is mindig tuti lesz egy-két olyan kép, ami nagyon jól sikerül. A sok próbálkozás következtében pedig még az igazán hozzá nem értők is ráérezhetnek egy idő után, hogy mit honnan, hogyan érdemes lekapni.

A gyakorlás a kulcs. De ugyanakkor mindig marad egy nehéz terület. Saját magunkról képet készíteni. Úgy értem JÓ KÉPET. Előfordul, hogy szükségünk van egy jól sikerült portréfotóra önéletrajzhoz, valamilyen közösségi portálra, társkereső weboldalra, és még sorolhatnám. De vagy időnk, vagy pénzünk, vagy önbizalomhiányunk (kameraparánk) nem engedi, hogy profihoz menjünk. Én természetesen a profi fotós által készített portrék mellett voksolnék, de ha ez fenti okok miatt, vagy egyebek miatt nem adatik meg ez a lehetőség, ezekre próbáljatok meg odafigyelni:

1. Keressetek megfelelő helyszínt a fotó elkészítéséhez (milyen témában készíted a fotót, mi (ne) legyen a háttérben, stb.).

2. Természetesen mindenkinek máshogy viselkedik az arca fényben, úgyhogy ez is igényel némi kísérletezést a megfelelő fejtartás és mosolyszélesség megtalálása mellett. A lágyabb fény azonban szinte mindenkinél tuti recept.

3. Ha tudtok, használjatok állványt, de mindenképp rögzítsétek valahogy a fényképezőgépet szemmagasságban. Tehetitek asztalra, polcra, bárhova. Ez ugye akkor működik, ha van hozzá távirányító, időzített kapcsoló vagy kioldózsinór. A lényeg, hogy kerüljük a kinyújtom-a-karom-és-szembevillantom-magam felállást. Ez optikailag előnytelenül torzíthatja az arcunkat és nem tudjuk a vállunkat leengedni, ami pedig fontos egy jó portrénál.

4. Figyeljünk oda a fényviszonyokra. Fontos, hogy az arcunk ne legyen túl árnyékolt, de ne is legyünk direkt napfényben, mert ez nagyon megkeményítheti a vonásokat, előnytelenül formálhatja az arcunkat (persze csak optikailag). Próbáljunk meg szűrtebb, lágy fényben fényképezni!

5. Ha vakut használunk, akkor is ügyeljünk, hogy ne direktbe az arcunkba villantson, hanem valahonnan verődjön vissza a vaku fénye az arcunkra. Ez a kis kompakt gépeknél és telefonoknál ugye megint csak nehezen megoldható. :) A lényeg, hogy arcunk indirekt módon kapjon fényt.

Ne ijedjetek meg, ha 50 kép után sem találtátok meg az igazit. Kattintsatok bátran amennyit csak kell ahhoz, hogy meglegyen az A KÉP, amit látni szeretnétek. Még egy jó tanács: óvakodjatok a túl sok háziretustól ! Könnyen eltolhatja az eredményt a „gagyi” vagy a vicces kategória irányába.

Sikeres kattintgatást!

1 komment
Facebook Twitter

Mondjunk nemet is - miért, mikor és hogyan mondjunk nemet

2010.06.29. 16:03

Aktuális témánk nem kevésbé lényeges kérdés, mint a korábbiak. Arról van szó nevezetesen, hogyan is mondjunk nemet bizonyos helyzetekben. Egészen biztos vagyok benne, hogy többségetek ismeri azt a kellemetlen érzést, amikor feszít belül, hogy ezt most nem kéne, nagyon nem szeretném, ugyanakkor félek nemet mondani, mert megbántom az illetőt, vagy hátrányom származhat belőle, ha nemet mondok, vagy egész egyszerűen nem merem felvállalni a konfliktust.

Azzal a temérdek bölcsességgel, amit az évek során sikerült magamba szívnom :) meg kell, hogy mondjam Nektek, sokkal kevesebb nyüglődésben lett volna részem, ha már az elején nemet mondtam volna bizonyos dolgokra és akár a konfliktust is felvállaltam volna ezért. Utólag persze már könnyű bölcsnek lenni, de szerencsére így a saját bőrömön megtapasztaltam, hogy mivel jár, ha nem merek nemet mondani és ma már, ha nem is mindig (mert be kell valljam, hogy még ma sem tudok minden helyzetben „tökös csajként” viselkedni), de merek nemet mondani.

Mert hát mi történik akkor, amikor valamihez nincs kedvünk, nem vagyunk rá kellően felkészültek, nemhogy előnyünk, de inkább kárunk származik a dologból, vagy csak egyszerűen idő szűkében vagyunk, és ezért kéne nemet mondanunk valamire, de mégsem ezt tesszük? Az biztos, hogy jó a legritkább esetben sül ki a dologból.

Mit kell hát tennünk ilyen helyzetben? Nektek hogyan sikerül nemet mondanotok anélkül, hogy megbántanátok valakit, vagy, hogy soha többet ne gondolnátok rátok egy meghívással, munkával?

Újra várom a kommentjeiteket, a versenyzőkére különösen számítok!

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Az alapos alapozó

2010.06.25. 17:05

Alapozó nélkül nincsen smink. Sokan úgy gondolják, hogy számukra nem szükséges. Azt viszont nem tudják, hogy miért nem olyan a sminkjük, mint amilyet szeretnének.

Megsúgom: a legegyszerűbb sminknek is van alapja…szó szerint, a minimális smink elkészítését is alapozással kezdjük. Nagy mázlink van, mert rengeteg féle, fajta alapozót lehet kapni. Na igen, de melyik a legjobb az én bőrömre??? Kérdezhetnéd és meg is kérdezed, mert nem tudod eldönteni, melyik való neked. Nem is könnyű. Van krémes, folyékony, hab állagú, stift, kompakt és még rengeteg.

Az a jó alapozó, amelyiket nem érzed a bőrödön , miközben egész nap viseled. Megfelelően hidratál, észrevétlen, nem szárít és gyönyörű tőle az arcbőr. Igen, létezik az az alapozó, mely ezeknek a kitételeknek megfelel. Nem könnyű megtalálni, ez igaz, ezért most segítek.
Nyáron, akinek verejtékezik az arcbőre, az stiftet és kompakt alapozót használjon, akinek ilyenkor is száraz a bőre, az krémes illetve folyékony alapozókat keressen.
A zsíros bőr minden esetben az olajmenetes hidratáló alapozót szereti.

Az alapozó nem csak „szépít”, de minden időben védelmet is nyújt, hiszen az arcbőrnek télen-nyáron szüksége van erre. Télen a hideg ellen, nyáron a napsütés és a száraz levegő, a por ellen. A nap végén pedig az alapozóval együtt távolítod el a  szennyeződést az arcodról.

Gondolj csak bele: a mai modern munkahelyeken levegő befújással fűtenek és hűtenek. Egyik sem tesz jót az arcbőrnek. Aztán ott van a számítógép monitor, ami nagy mennyiségű láthatatlan, mikro szennyeződést vonz magához…miközben Te ott ülsz előtte a fedetlen arcbőröddel ebben az „áramlatban”. Mind–mind irritálhatja a védtelen, fedetlen arcbőrt.
Tehát kérdem én ezek után, szükségünk van jó alapozóra? Lehet, hogy most már Te is úgy gondolod, kellene végre egy jó alapozó.

 

 

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

A verseny jelenlegi állása

2010.06.25. 16:43

Már a verseny 3 hetének vége felé járunk. A Facebookon már 2459-en vagyunk! A Facebookon és az MSN-en összesen 1933 fotót töltöttetek fel, és 11 353-szor szavaztatok. És a versenynek még nincs vége, jelentkezzetek, és szavazzatok kedvenceitekre!

Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Nézz ki jól a strandon is

2010.06.25. 10:19

Az idei év fürdőruhadivatjának kétségkívül az úgynevezett cut-away fazon a sztárja. Ez röviden annyit jelent, hogy egy egyrészes fürdődressz két oldalát kivágják a mell és a medenc csont között, de úgy, hogy elől az alsó és felső rész egybeszabva marad. Ez a típusú top, felső és fürdőruha már a 90-es években is hódított, s most újra reneszánszát éli. Minden színben kitűnően mutat, de feketében a legelegánsabb, valamilyen rafinált díszítéssel, például gyöngyözés, kristályok, szélhímzés stb, ami a kivágott részek megmaradt széleit kontúrozzák. Ez a fazon a homokóra alkatú hölgyeknek igazán előnyös, mert a derék részt szabadon hagyja. A felső rész végződhet csőtop fomájú mellrésszel, amit a kisebb mellű hölgyeknek ajánlok. Nagyon szexi viselet lehet farmerrel vagy más nadrággal! 

Szintén nagyon divatos az aszimmetrikus divatot követő egy vállas fürdőruha vagy kétrészes bikini szintén egyvállas megoldással.
 
Persze színekben a pink és a türkíz viszi a pálmát, de nagyon trendi idén a klasszikusan cool Audrey Hepburne fekete fehérrel paszpólozva. A virágminták hatása a bikini divaton is érződik a trópusi liliomoktól a grafikus virágnyomatokig.  Szintén leszivárgott a bikini divathoz az etno vonal. A különféle népi hímzéseket, szőnyeg mintákat idéző printek, igazi hímzések nagyon jól mutatnak a lebarnult bőrön.
 
Egy bikini nem bikini! Ennek fényében mindenkinek ajánlom azokat a termékcsaládokat, amiknek az alsó és felső modelljei kombinálhatóak egymással, így megsokszorozzuk a rendelkezésre álló variációk számát.
 
A rojtok is megtalálhatóak idén a fürdőruhákon. Fontos! Akinek porblémája van a fenekével kerülje a rojtos darabokat, aki viszont a melleit szeretné optikailag megnagyobbítani nyugodtan vegyen felül rojtos modellt.
 
Tévedés, hogy a nagy fenekű hölgyeknek sortot kell viselni. A sortok mivel alacsonyan szabottak ezért vízszintes irányba nagyobbítják a feneket. A kerekebb popsijú hölgyek viseljenek nyugodtan magasan szabott alsót vagy egyberészest.
 
Végül pedig a szinekről általában: a sötét mindig elrejt, és jótékonyan eltakar. A világos színek vonzzák a tekintetet, önkéntelenül is oda nézünk, ahol a világosabb felület van. Ennek megfelelően válasszon mindenki alsót és felsőt. A díszített, aplikációkkal dúsított melltartók nagyítják a mellett és a komolyabb márkáknál már lehet mindenféle push-up, szivacsos vagy akár mellméret csökkentő fazont kapni. Az alakformáló egyrészesek is megtalálhatók olyan elasztikus spaciális textilből elkészítve, ami fűzőként formáza a has vagy a fenék szabálytalanságait.
 
Strandra lehetőleg ne vigyünk bőrtáskát! A különféle strand táskákat óriási választékban lehet kapni, vitorlavászonból, impregnált taxtíliákból, de akár raffiából vagy szalmából fonva. A kendők, sálak, pareok, tunikák megbolondítják a medence szélén maradó hölgyek outfitjét.
 
Ja és még egy fontos dolog: minél több fényvédő faktor, hogy a bőrünk lehetőleg minél kevesebbet öregedjen a káros sugarak miatt!
Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Újíts be egy frufrut!

2010.06.24. 09:36

Miért is? Hát azért, mert a frufru fiatalít és majdnem mindenkinek jól áll. Ez egy olyan trükk, amivel egy csapásra 5 évet fiatalodhatsz! Ha pimaszul fiatal vagy, akkor viszont olyan bájt kölcsönöz a megjelenésednek, ami ellenállhatatlan.

Szerintem mindenkinek ki kell próbálnia, persze nem mindegy, hogy milyet! A hosszúkas arcúaknak, a magas homlokúaknak a frufru szinte kötelező, de meglepő módon nagyon jól áll a széles arccsontokhoz és a kerek archoz is. Ügyesen ellensúlyozhatsz egy jól megválasztott hosszaságú frufruval előnytelen arcvonásokat is: a hosszú áll, vagy a nagy orr hipp-hopp eltűnik. Persze ha nagyobb a nózid, akkor sem mindegy, hogy milyen a frufru, mert ha nem laza és az arcból kiemelkedő frufrut választasz, hanem laposat és lesimulót, akkor pont az ellenkező hatást éred el, mint amit szeretnél és ’óriásorrod’ lesz. A kerekdedebb arcokhoz a középen rövidebb, oldalt a hosszabb szálakat meghagyó hajvágást ajánlanám, mert ezzel a trükkel oldalt lecsalhatunk az arc kerekségéből.
 
Nem kell aggódnod, ha pár nappal a fodrásznál való látogatás után már nem is tetszik annyira az új keret az arcod körül. A hosszát hamar változtathatod, hiszen pár hét alatt megnő és újra vágható egy másik fazonra. Nagyon sok típusú frufrut próbálhatsz ki: van extrarövid, szembeérő, extrahosszú fazon, nőiesebb, tépett, megpuhított, de létezik tömör és oldalra fésült frufru is. A hajad minősége is meghatározza, neked melyik vágható.
 
Nyáron egy-két dologra még érdemes odafigyelni az új szerzeményeddel kapcsolatban! A frufru a nagy melegben hamarabb zsírosodik, mint a hajad többi része, így ha nem is mosol hajat, egy-egy frufrumosást azért iktass be, ha már viseletes a frizurád előlnézetből. A frufru alatt befülledhet a bőröd is, így sok apró miteszer és pattanás jöhet ki a homlokodon. Tisztítsd le esténként egy tonikkal a homlokod az új, csinos kis "bunda" alatt!
24 komment
Facebook Twitter

Magabiztos fellépés - miért fontos, mit lehet tenni érte, hogyan legyünk magabiztosak

2010.06.22. 17:05

Aktuális témánk a magabiztos fellépés. Szerintem az, aki itt feltölti a fotóját és beszáll a versenybe, kellően magabiztos. Vagy tévedek? Esetleg vannak köztetek olyanok, akik azért töltik fel a képüket, hogy visszajelzést, megerősítést kapjanak azzal kapcsolatban, hogy milyenek is látják őket mások? Talán éppen ez a sikerélmény kell a magabiztossághoz?

Talán Ti is észrevettétek, hogy mi nők sokkal kevésbé vagyunk magabiztosak, mint a férfiak.

Ennek persze sok oka van, ami még a gyerekkorból ered. Az ügyes, okos nagyfiút sokat dicsérik, míg a lányoknak kevesebb jut az okosból és ügyesből, de ha elég szerencsések vagyunk, szépek azért lehetünk. Persze a világ változik, és ma már mi is egyre gyakrabban lehetünk okosak és ügyesek, amellett, hogy szépek is vagyunk. Na de mi van akkor, ha nem halljuk eleget gyerekkorunkban, hogy milyen remek lányok is vagyunk és mi is az, ami olyan remekké tesz minket? Miből jön akkor a magabiztosság?

Számos, különböző korosztályhoz tartozó nővel találkoztam már a munkám során, akik arra a kérdésemre, hogy mi az öt legelőnyösebb külső és belső tulajdonságuk csak hosszas gondolkodás után, vagy azután sem tudtak válaszolni. Pedig nem csúnya, ápolatlan, iskolázatlan, tehetségtelen nőkről van szó, és mégis ez a bizonytalanság, a magabiztosság hiánya komoly akadályt jelentett számukra az előrelépéshez.

Ti honnan merítitek az önbizalmat? Mi kell ahhoz, hogy magabiztosabbá váljatok? Ismét várom a kommentjeiteket és különösen örülnék, ha a versenyzők is megosztanák a gondolataikat, hiszen ki más tudja, ha nem Ti, mi is kell a magabiztossághoz!

 


8 komment
Facebook Twitter

Így küzdd le a kameraparát

2010.06.21. 17:36

Nem az a probléma, ha valakit feszélyez a kamera jelenléte, hanem az, ha ez látszik is, esetleg a nagy feszélyezettségtől nem tud mosolyogni, természetesen viselkedni, könnyedén pózolni. Na ilyenkor kell mindent elkövetni a hangulat oldása érdekében. De van, akinek annyira erős a „kameraparája”, hogy mindez édeskevés. Amikor nem hivatásos modellekkel dolgozom, akkor jól szokott jönni a fesztelen jókedv és széles mosoly elérése érdekében egy (vagy két) pohár pezsgő. De nem mindenki iszik alkoholt, és nem mindig van erre lehetőség, hely, idő. Minden modellemmel beszélgetek a fotózás során, és ez a másik hatásos fegyverem, aminek bevetésére viszont mindig van lehetőségem. A nem profi modelleknél, jó értelemben vett hétköznapi, civil embereknél, családanyáknál mindig ügyelünk a személyes kapcsolatra, közvetlen hangvételre. Mire előkerül a kamera, már óriás beszélgetéseken vannak túl a sminkessel, fodrásszal és a stáb többi tagjával.

Szerencsére lehetőségem van egy nagyon profi csapattal dolgozni, akiket valóban érdekel a „modell”, mint ember, hogy mivel foglalkozik, mit szeret, miben és hogyan érzi jól magát. És ezekre a fotózás során végig oda is figyelnek, figyelünk. A visszajelzések is ezt igazolják. Szerintem mielőtt leülsz egy fotós, illetve kamera elé, picit mélyülj el magadban, gondold végig, hogy mihez is készül a kép, milyen hangulatot, stílust, melyik arcodat kell, illetve szeretnéd viszontlátni a végeredményen. És hangolódj rá. Előtte mindenképp nézz bele a tükörbe, nézd meg melyik az előnyösebb mosolyod (erről is már írtam korábban), nézd meg, hogy mennyire emeld fel a fejed, told előre az állad, hogyan nézz! Próbálkozz, játssz! És ne a ráncaidon, vagy bőrhibáidon sopánkodj, hanem vedd észre a szépet magadon, mondd ki hangosan, hogy „jól nézek ki”, „tetszem magamnak”. Ha sikerült az önbizalmad szintjét magasra tornáznod, vesd magad a kamera elé és mutasd meg milyen is vagy TE. Csak az fog jól kinézni a képen, aki el is hiszi magáról.

Az igazi orvosság szerintem a „kamerapara” leküzdésére, mint minden egyéb félelemre, ha szándékosan vetjük oda magunkat, és adunk lehetőséget az ismétlésre, gyakorlásra. Kérj meg egy nagyon közeli barátodat, akiben megbízol, aki előtt nem, vagy kevésbé vagy feszélyezett, hogy vonuljatok el képeket kattintgatni Rólad. Engedd, sőt kérd meg, hogy instruáljon! Legyél vad és merész, és picit dilis. Hülyéskedjétek végig! Hidd el, lesz olyan kép, amin magadnak is tetszel majd. Ezután legalább már tudod, hogy honnan, melyik szögből, milyen pózban, mekkora mosollyal mutatsz legjobban egy fényképen. Emlékezz erre (a néhány) jól sikerült kockára és törekedj rá legközelebb is, ha valaki rád szegezi a fényképezőgépet. Hidd el, mindenkinek, a modelleknek is át kell esni ezen a folyamaton, amikor megismerik magukat kívülről is és megtanulják(!), hogy mi áll jól nekik.

3 komment
Facebook Twitter

A verseny állása

2010.06.18. 17:16

Múlt héten kezdődött el a verseny a Facebookon és az MSN-en. A Facebookon már több mint 1600-as csapat gyűlt össze! :) A két felületen már 1211 képet töltöttetek fel, és 5326-szor lájkoltatok. A verseny még tart, hajrá lányok, jelentkezzetek minél többen, vagy szavazzatok a Nektek szimpatikus versenyzőkre!

 

 

3 komment
Facebook Twitter

A szép és hidratált arcbőr titka

2010.06.18. 16:00

A smink sem lehet szép, ha bőröd nem szép. De milyen is a szép arcbőr?

Szép a felülete, a fénye, a színe és a textúrája. Sajnos a smink nem oldja meg az ápolatlan bőr problémáit. A smink nem tünteti el a pattanásaidat, nem lesz láthatatlan a hámlás a homlokodon és az orrodon. Bőrödnek mindig hidratáltnak és rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy szép legyen és már fiatalon is nagy szükség van az arcbőr hidratálására. Minél több folyadékot adsz a szervezetednek (szigorúan vizet), annál szebb lesz a bőröd.

A legtöbben azt kérditek, miért lesz olyan „csúnya” az arcbőr a sminktől. Nem győzöm elégszer hangoztatni, hogy nem a sminktől olyan amilyen, hanem attól, hogy nem kap megfelelő ápolást és így a smink alatt élesen látszik minden „hibája” a bőrnek.

Nagyon egyszerűen megoldhatjátok a hidratálást az otthoni ápolással, azonban nem hátrány, ha szakember segítségét is kéritek. Nagyon nehéz kiválasztani a drogériában a polcokon az éppen megfelelő készítményt. Sokan abba a hibába estek, hogy egymás után mindig más és más krémet, lemosót, arcpakolást vásároltok, így a bőrnek időről időre más hatóanyaghoz kell igazodnia.

Néhány jó tanács az otthoni alap bőrápoláshoz: legyen arclemosó tejed, amivel a sminket lemosod vagy egyszerűen csak az arcodat megtisztítod minden nap. Hetente 1x használj arcradírt vagy peelinget, amivel eltávolítod az elhalt hámsejteket, melyek hámlásként is jelentkezhetnek a bőrön. Szintén heti 1x alkalmazhatsz frissítő, élénkítő, tápláló pakolást. Naponta reggel és este a hidratáló krém vagy gél elengedhetetlen az ápolás során. A megfelelő krém nem több mint két hét alatt helyre állítja az arcbőröd hidratáltságát. Ezután jöhet a smink, melynek alapja a megfelelő alapozó kiválasztása. De erről majd legközelebb.

1 komment
Facebook Twitter

Alapdarabok a hőségben

2010.06.17. 13:10

A 2010-es tavasz-nyár tervezői nem voltak tekintettel arra, hogy nem minden hölgy "szereti a saját testét". A kifutókat elöntötték a legkülönfélébb őrült ötletek, amiket sokszor csak a párductestű amazonok vagy az alultáplált topmodellek vislehetnek. Gyorsan nézzük át ezeket az "életveszélyes trendeket", aztán vizsgáljuk meg azt is, hogy mit hordjunk akkor, ha nem mi vagyunk Giselle vagy a még negyven évesen is őrjítő Naomi. Hiszen, ha hihetünk Karl Lagerfeld-nek, aki  közel 80 évesen is divatikon: ezek a hölgyek is személyiségük révén érik el azt a pluszt, ami száz hasonló fizikai adottságú nő közül kiemeli őket.

1./ Tombol a mini divat! Az öv szélességű forrónadrágok és már-már "negatív sortok", a fiú rövidnacik és az 50-es évek fehérnemű divatját idéző magas derekú minik is felvehetők! De a romantikus lelkületű lányok hordhatnak buggyos, fodrozott a 19. század fehérneműit idéző megoldást. Ez segít eltakarni az esetleg kissé kerekebb popsit vagy vastagabb combokat. De mindenképp vigyázzunk, mert a női sort mágnesként vonzza az éhes férfi és a kritikus női szempárokat!
 
2./ Nagyon cool a különféle hosszúságú harisnya  vagy térdzokni. Mire érdemes vigyázni?  A combig érő változat, főleg erős színekbebn vasagítja a lábat. A térd alatt érő karcsúsít a lábszáron, de esetleg kompenzálhatsz rajta a helyes színválasztással. A közvetlenül térd alatt végződő optikailag vastagítja a térdet!
 
3./ Nagyon divatos idén a térdig vagy combig érő nyári csizma, főleg ha rojtos. Ez javíthat az X vagy karika lábakon, de vastagít is.
 
4./ ne féljünk a fém kiegészítőktől. Idén a megszokott military style helyett keressünk kissé hangulatosabb régi idők nagy harcosait idéző darabokat! A különféle fémrátétes, láncos, magasított vállú esetleg páncélszerű megoldások nagyon menők. Persze vigyázzunk az ilyen megoldásokkal: a piacon vagy az autóbuszon lehet, hogy félreértik a szándékainkat! Ilyen drámai darabokat csak a jól megválogatott alkalmakkor viseljünk. A legbiztosabban ezt a trendet a kiegészítőkben tudjuk veszély nélkül megvalósítani: egy széles zipzárakkal díszített öv, egy széles római karpántra hasonlító fémkarkötő vagy egy fémcsatokkal, láncokkal díszített platform szandál és máris feldobhatjuk az öltözékünket!
 
5./ Aki mer, az nyer! Az idei nyáron  mindenkinek ajánlom a merész sliccelést! A teltebb alkatú hölgyek is bátran próbálkozhatnak merészebb szoknya sliccekkel, mert ez a megoldás mindig hosszítja, nyújtja az alakot.
 
6./ Bátran essen neki mindenki a régi farmereinek! Ha már unod a régi nacit most kiélheted a kreativitásodat! Ahogy a ’80-as, ’90-es években hipózták, szétszabdalták a nadrágokat vagy épp batikolták őket, most ugyanezt megteheti mindenki, aki deréktől lefelé szeretné felhívni magára a figyelmet. Ha valakinek túl vékony a lába, nyugodtan fehérítse ki a femerét és keresztbe  szabdalja szét, rojtozza ki. Ilyenkor viszont figyeljünk arra, hogy felül egyszerű, laza lehetőleg egyszínű, sötét dolgot válasszunk.
 
7./ A blézer nagyon fontos darab a nyári ruhatárban. Hordhatunk szűkített fazonút hangsúlyos ’80-as éveket idéző válltöméssel, ez a körte alakú hölgyeknek kompenzála a keskenyebb vállakat. A fiatal lányoknak nagyon ajánlom, hogy csenjék el a pasijuk zakóját és feltűrt ujjakkal, laza pólókkal ultra trendivé varázsolhatják az öltözéküket. Akik alul "többek", mindenképp világosabb blézert válasszanak, egyszerű, nőies szabásvonallal.
Szólj hozzá!
Facebook Twitter

Legyen nyáron is szép a hajad!

2010.06.16. 16:17

A bőrgyógyászok már nagyon sokat beszélnek arról, hogy óvd a bőröd az erős napsugárzástól és el is kezdtünk erre figyelni. Arra azonban még csak igen kevesen fordítanak energiát, hogy a hajukra is gondoljanak ebből a szempontból is. Pedig bizony igen nagy igénybevételnek van kitéve a hajunk is a nyáron. Gondolj csak a klóros vízre, majd a tűző napsütésre! Rossz belegondolni is, hogy mennyire tönkreteheti mindez a friss hajfestésedet, a hajad állagát. Összeállítottam egy kis túlélőtervet, így könnyedén átvészelheted a nyarat és még szeptemberben is neked lesz a legszebb a frizurád!

1. Vigyázat! Erős napsugárzás!

Szerencsére számos cég előrukkolt az UV-védő samponokkal, balzsamokkal és hajpakolásokkal. Nem haszontalan ezeknek a használata és ne hidd azt, hogy ez már megint csak valami új reklámfogás. Ha a bőrödet bekened, mert félsz, akkor a hajadat miért nem óvod? A másik megoldás a kalap. De ki akar állandóan sapkában lenni?

2. Jaj, klóros a víz!

Ha nem a Balatonban, vagy a tengerben lubickolsz, hanem medencékben, akkor bizony klóros a víz. A klóros víz pedig nem csak a fürdőruhád színét veszi ki hosszú távon, hanem a hajszínedet is fakóvá teszi, a hajad fénytelennek tűnik majd. A szabály a következő, ha el akarod kerülni ezt: a strandolás után azonnal moss hajat és balzsamozz!

3. A só segít!

Ha a tengerben fürödhetsz, akkor szerencsés vagy, mert ez a hajadnak és a bőrödnek is nagyon jót tesz. A só közismerten pozitív hatása, hogy megköti a vizet, így nemhogy nem szárítja, de hidratáltabbá teszi a tincseinket. Ha nem utazol a tengerhez, rendezd be a "tengerpartot" a fürdőszobában és önts tengeri sót a fürdővizedbe. Nyugodtan mosd meg benne a hajad is!

1 komment
Facebook Twitter