Hogyan készíts portréfotót?

2010.06.29. 17:50

Hála a ma már árban is mindenki számára elérhető digitális fényképezőgépeknek és az egyre jobb minőségben fotózó telefonoknak, mindenki számára adott a lehetőség, hogy korlátlan mennyiségben készítsen fotókat. Szakmai tudás, de akár érzék nélkül is mindig tuti lesz egy-két olyan kép, ami nagyon jól sikerül. A sok próbálkozás következtében pedig még az igazán hozzá nem értők is ráérezhetnek egy idő után, hogy mit honnan, hogyan érdemes lekapni.

A gyakorlás a kulcs. De ugyanakkor mindig marad egy nehéz terület. Saját magunkról képet készíteni. Úgy értem JÓ KÉPET. Előfordul, hogy szükségünk van egy jól sikerült portréfotóra önéletrajzhoz, valamilyen közösségi portálra, társkereső weboldalra, és még sorolhatnám. De vagy időnk, vagy pénzünk, vagy önbizalomhiányunk (kameraparánk) nem engedi, hogy profihoz menjünk. Én természetesen a profi fotós által készített portrék mellett voksolnék, de ha ez fenti okok miatt, vagy egyebek miatt nem adatik meg ez a lehetőség, ezekre próbáljatok meg odafigyelni:

1. Keressetek megfelelő helyszínt a fotó elkészítéséhez (milyen témában készíted a fotót, mi (ne) legyen a háttérben, stb.).

2. Természetesen mindenkinek máshogy viselkedik az arca fényben, úgyhogy ez is igényel némi kísérletezést a megfelelő fejtartás és mosolyszélesség megtalálása mellett. A lágyabb fény azonban szinte mindenkinél tuti recept.

3. Ha tudtok, használjatok állványt, de mindenképp rögzítsétek valahogy a fényképezőgépet szemmagasságban. Tehetitek asztalra, polcra, bárhova. Ez ugye akkor működik, ha van hozzá távirányító, időzített kapcsoló vagy kioldózsinór. A lényeg, hogy kerüljük a kinyújtom-a-karom-és-szembevillantom-magam felállást. Ez optikailag előnytelenül torzíthatja az arcunkat és nem tudjuk a vállunkat leengedni, ami pedig fontos egy jó portrénál.

4. Figyeljünk oda a fényviszonyokra. Fontos, hogy az arcunk ne legyen túl árnyékolt, de ne is legyünk direkt napfényben, mert ez nagyon megkeményítheti a vonásokat, előnytelenül formálhatja az arcunkat (persze csak optikailag). Próbáljunk meg szűrtebb, lágy fényben fényképezni!

5. Ha vakut használunk, akkor is ügyeljünk, hogy ne direktbe az arcunkba villantson, hanem valahonnan verődjön vissza a vaku fénye az arcunkra. Ez a kis kompakt gépeknél és telefonoknál ugye megint csak nehezen megoldható. :) A lényeg, hogy arcunk indirekt módon kapjon fényt.

Ne ijedjetek meg, ha 50 kép után sem találtátok meg az igazit. Kattintsatok bátran amennyit csak kell ahhoz, hogy meglegyen az A KÉP, amit látni szeretnétek. Még egy jó tanács: óvakodjatok a túl sok háziretustól ! Könnyen eltolhatja az eredményt a „gagyi” vagy a vicces kategória irányába.

Sikeres kattintgatást!

1 komment
Facebook Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://nanasi.blog.hu/api/trackback/id/tr642119084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Denever 2010.06.30. 16:45:52

Csak egy kis kiegészítés.A portréfotózás több válfajra osztható. A legegyszerűbb portré az igazolványkép, ahol megadott fényviszonyok között, komolyabb művészi elvárás nélkül, a felismerhetőség elsődleges szempontja szerint kell fotózni a modellt. A műtermi portréfotó viszont már komoly tapasztalatot igényel, hiszen az adott arcfelépítéshez, a modell személyiségéhez kell igazítani a világítást, a beállítást. Itt már az egyszerűbb mellképtől az egész alakos képig terjed a komponálási lehetőség. A különleges helyszínek hatásosak lehetnek
A legösszetettebb portréfotózás a külső helyszíneken, a modell otthonában, munkahelyén, vagy a szabadban történő fényképezés. Itt már a modellünket a megszokott környezetében kell ábrázolni, ami az összes szempont megfelelő összehangolását jelenti.
Ahhoz, hogy bárkiről bármilyen szituációban jó portrét készítsünk, sok gyakorlásra és alapos fotóismeretekre van szükség. A legfontosabb a megvilágítás, a fény/árnyék viszony alapjainak elsajátítása, amiket aztán már minden szituációban kiválóan lehet alkalmazni.Természetesen én is a profi fotóst javaslom egy korrekt portré fotó elkészítéséhez. Üdv mindenkinek.Jó gyakorlást :(
süti beállítások módosítása