Így küzdd le a kameraparát

2010.06.21. 17:36

Nem az a probléma, ha valakit feszélyez a kamera jelenléte, hanem az, ha ez látszik is, esetleg a nagy feszélyezettségtől nem tud mosolyogni, természetesen viselkedni, könnyedén pózolni. Na ilyenkor kell mindent elkövetni a hangulat oldása érdekében. De van, akinek annyira erős a „kameraparája”, hogy mindez édeskevés. Amikor nem hivatásos modellekkel dolgozom, akkor jól szokott jönni a fesztelen jókedv és széles mosoly elérése érdekében egy (vagy két) pohár pezsgő. De nem mindenki iszik alkoholt, és nem mindig van erre lehetőség, hely, idő. Minden modellemmel beszélgetek a fotózás során, és ez a másik hatásos fegyverem, aminek bevetésére viszont mindig van lehetőségem. A nem profi modelleknél, jó értelemben vett hétköznapi, civil embereknél, családanyáknál mindig ügyelünk a személyes kapcsolatra, közvetlen hangvételre. Mire előkerül a kamera, már óriás beszélgetéseken vannak túl a sminkessel, fodrásszal és a stáb többi tagjával.

Szerencsére lehetőségem van egy nagyon profi csapattal dolgozni, akiket valóban érdekel a „modell”, mint ember, hogy mivel foglalkozik, mit szeret, miben és hogyan érzi jól magát. És ezekre a fotózás során végig oda is figyelnek, figyelünk. A visszajelzések is ezt igazolják. Szerintem mielőtt leülsz egy fotós, illetve kamera elé, picit mélyülj el magadban, gondold végig, hogy mihez is készül a kép, milyen hangulatot, stílust, melyik arcodat kell, illetve szeretnéd viszontlátni a végeredményen. És hangolódj rá. Előtte mindenképp nézz bele a tükörbe, nézd meg melyik az előnyösebb mosolyod (erről is már írtam korábban), nézd meg, hogy mennyire emeld fel a fejed, told előre az állad, hogyan nézz! Próbálkozz, játssz! És ne a ráncaidon, vagy bőrhibáidon sopánkodj, hanem vedd észre a szépet magadon, mondd ki hangosan, hogy „jól nézek ki”, „tetszem magamnak”. Ha sikerült az önbizalmad szintjét magasra tornáznod, vesd magad a kamera elé és mutasd meg milyen is vagy TE. Csak az fog jól kinézni a képen, aki el is hiszi magáról.

Az igazi orvosság szerintem a „kamerapara” leküzdésére, mint minden egyéb félelemre, ha szándékosan vetjük oda magunkat, és adunk lehetőséget az ismétlésre, gyakorlásra. Kérj meg egy nagyon közeli barátodat, akiben megbízol, aki előtt nem, vagy kevésbé vagy feszélyezett, hogy vonuljatok el képeket kattintgatni Rólad. Engedd, sőt kérd meg, hogy instruáljon! Legyél vad és merész, és picit dilis. Hülyéskedjétek végig! Hidd el, lesz olyan kép, amin magadnak is tetszel majd. Ezután legalább már tudod, hogy honnan, melyik szögből, milyen pózban, mekkora mosollyal mutatsz legjobban egy fényképen. Emlékezz erre (a néhány) jól sikerült kockára és törekedj rá legközelebb is, ha valaki rád szegezi a fényképezőgépet. Hidd el, mindenkinek, a modelleknek is át kell esni ezen a folyamaton, amikor megismerik magukat kívülről is és megtanulják(!), hogy mi áll jól nekik.

3 komment
Facebook Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://nanasi.blog.hu/api/trackback/id/tr82098759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.06.23. 01:10:44

Fotós vagyok, nem modell, tehát az írás nem éppen hozzám szól, de néhány észrevétel, hozzáfűznivaló:
Alkohollal sosem szoktam oldani a feszültséget (főleg nem pezsgővel, ami hamar a fejbe száll), mert vérbőséget okoz és könnyen bevörösödhet a modell arca, kidagadhatnak az erei, főleg, ha nem vagy ritkán iszik alkoholos italt. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor már nem magát adja, nem őszinte, ami eléggé befolyásolhatja a végeredményt. A kezdeti nagy vidámság után meg hamar elfárad, szintén az alkoholtól, annak utóhatása miatt.

Ezért én inkább zenével próbálom meg oldani a feszültséget, a posztban is említett beszélgetésen kívül. A modell bizalmát kell ugyanis elnyernem és ettől fog elmúlni a félelme, és kinyílni nekem, főleg, ha dicsérgetem is fotózás közben.

A modell "szép oldalát" meg inkább a fotós vegye észre, már a fotózás elejétől keresve, figyelve azt. Egy modell, főleg ha nő, sokszor nincs tisztában magával, nem hisz senkinek, még sok fotózás után sem, mert máshogy látja magát mindenki, mint a környezete. Persze, meg lehet figyelni magunkon, mi áll jó, de nyilván nem lehet minden fotózáson csak azt a néhány pózt felvenni.
A fotósnak feladata a szemét használni. A modell "csak" legyen szép. ;)

mezmadaar 2010.06.24. 18:20:47

bestpixelnek igaza van.
Igaz, nekem a pezsgő ellen sem lenne kifogásom, lazítani lazít, a pirosság ellen pedig ott az alapozó:)
Én anno azért jelentkeztem egy modelliskolába, hogy önbizalmat szerezzek, és végre kiderüljön: rólam is készülhet jó fotó. 22 éves voltam, 52 kiló, színizom, úgyhogy nagyon dögös (mint olyan sok 22 éves lány:) ) és végre eljutottunk a fotózásig.. Nem tudom, szabad-e leírnom a fotós nevét, max. moderáljátok ki, Klinszky Gábor volt.
A mai napig hálás vagyok neki a klassz fekete-fehér fotókért, nagyon szívesen nézegetem őket, fantasztikus érzés..
ott feszültségoldóként valami kis rádió szólt csak, és nem is volt túl sok idő rá, mert vagy harmincan vártak a folyosón, mi hoztuk a ruháinkat, mégis.. nagyon élveztem (pezsgő nem volt, csak dícsérgetés, és ötlet a pózokhoz. Ha jól emlékszem, a felesége volt aki sminkelt, és nagyon profin csinálta.)
Ma már idősebb vagyok egy tízessel, kockahas sincs már (kismama vagyok:) ) mégis szívesen emlékszem vissza a képekre. Sokat segített.
Egyébként a zene mint stimuláns nagyon jó ötlet, belőlem pl. Michael Jackson vagy J-Lo pont kihozza a vadmacskát, vannak nagyon jó házilag készült képek:)))

Nánási Pál - A diszkrét szépségről · http://nanasi.blog.hu/ 2010.07.01. 14:23:51

Kifejezetten örülök a szakmai kommentnek és érdeklődve olvastam. A félreértés elkerülése végett szeretnék néhány sorban reagálni.

Természetesen akik nem isznak alkoholt, nálunk sem fognak, hiszen mi sem szoktuk erőszakkal beléjük önteni, tehát nem fenyeget a veszély, hogy alkoholt amúgy nem fogyasztó modellünk teste váratlan reakciókat produkáljon.

Akik viszont szoktak inni, azok nálunk is kifejezetten örömmel fogadják azt az 1 max. 2 pohár pezsgőt. Személyes tapasztalataink erősítettek meg benne, hogy kifejezetten pozitív hatása van. Az esetleges erősebb arcpír elkendőzéséről pedig sminkesünk gondoskodik.

Annyit sosem isznak a modelljeink, hogy szélsőségesen viselkedjenek, és a kis feszültségoldás eddig még mindenkinek előnyére vált.

És ez természetesen mindig csak egy felajánlott lehetőség, sosem kötelező.

A „kezdeti nagy vidámság” az egész nap folyó könnyed beszélgetéseknek és az általában nagyon vidám stábnak köszönhetően hál’ isten a fotózás végéig kitart.

De egyetértek, hogy van az az alkoholmennyiség, ami valóban a kezdeti pörgés után inkább elfáraszt és inkább negatív hatást gyakorol. Ezt eddig még mindig sikerült elkerülnünk.

Örömmel olvastam a zenét, mint feszültségoldót, hiszen nálunk is ez olyannyira része a mindennapoknak és a munkának, hogy el is felejtettem megemlíteni. Ez szerintem is szinte kötelező elem egy jó hangulatú fotózáshoz. Teljesen egyetértek a bizalom elnyerésének fontosságával és az instruálás szükségességével is.

Kedves Mezmadaar igazán jó hallani, amikor valaki ennyire pozitív élményként tekint vissza egy fotózásra és ennyire meghatározó emlék az életében. A születendő babához pedig kifejezetten gratulálok. És valóban az sem mindegy, hogy milyen zene szól közben.

Kifejezetten fontosnak tartom, hogy más szóljon divatanyag és más erotikus illetve aktfotózásnál. Nem csak a modell feszültségét oldja és segít a pózolás könnyedebbé tételében, hanem a fotóst is másképp inspirálja.

Köszönöm, hogy megosztottátok velem a véleményetek.
süti beállítások módosítása